Amikor kiválasztjuk az utazási időpontokat, nem feltétlenül a magyarországi szünidőt kell alapul venni. Én biztosan nem nyáron repülnék. De akkor mikor utazzunk?
Ami szerintem a legfontosabb, hogy az időjárás megfelelő legyen. Természetesen attól is függ, hogy mit szeretnétek csinálni az ott töltött idő alatt. Ha kirándulni, utazgatni, érdekes helyeket felfedezni, akkor mindenképpen elkerülendő az esős időszak. Az éghajlat ugyan folyamatosan változik, de nagyjából meghatározható a legalkalmasabb periódus. És nincs annál jobb, mint egy kicsit elmenekülni az itt uralkodó hidegből a kellemes melegbe.
Costa Ricában decembertől áprilisig terjed a száraz időszak, de idén sajnos már márciusban is gyakran leszakadt az ég, áprilisban pedig mindennaposak voltak az esők. Mexikóban májustól novemberig kell számolni esővel és később hurrikánokkal.
Ha figyelembe vesszük a repjegy árakat is, talán a február-márciusi időszak a legkedvezőbb. Arra számítani kell, hogy ha szeretnénk összehangolni az iskolai tavaszi szünettel, megint csak drágulásra számíthatunk. Nem csak a repjegyekben, hanem a helyi szállásokon is, hiszen a Húsvéthoz kapcsolódó Nagyhét közkedvelt nyaralási szezon.
Bacalar szép időben
Bacalar, amikor vihar közeleg
Amennyiben érdekel Costa Rica varázslatos világa, klikkelj ide további információkért!
Ha szívesen belehallgatnál a könyvbe, itt megtalálod a virtuális könyvbemutató videóját. A covid-19 alatt sem hagytuk ki az utazást, s hátizsákos, buszos kalandokkal gazdagítottuk az eddigi listát. Costa Rica után Mexikóban is folytattuk a barangolást. Szeretnéd tudni, hogyan szerveztük meg élményekben gazdag kirándulásainkat? Klikkelj ide!
Tavaly júniusban, ahogyan mindenki, áldozatul estünk a Covid- 19 által generált teljes blokknak. Hiába volt meg a repülőjegyünk Mexikóba, onnan pedig Costa Ricába és Peruba, a járatunkat törölték, a mexikói légitársaság pedig csődbe ment.
Egy év telt el azóta. Nem akartunk továbbvárni, ezért felkerekedtünk, hogy nekivágjunk az útnak a megváltozott körülmények ellenére is. Nem hátizsákos túrát terveztünk, de az lett belőle, minden szépségével és nehézségével együtt.
Természetesen a gyakorlott utazók is izgulnak, hogy a Covid-19 mennyiben változtatja meg a beutazási feltételeket, illetve az utazás menetét. Multi-city jegyet vettünk, azaz Costa Ricába repültünk, de Mexikóvárosból jöttünk vissza.
Mindkét országba konkrét bakancslistával érkeztünk. Mivel annak idején Costa Rica jelentős részét sikerült bejárnom, pontosan tudtam, mi az, amit feltétlenül meg akarok mutatni a fiamnak. Fontos volt számunkra, hogy legyen benne esőerdő, vulkántúra, strand és természetesen lajhárnéző. Mindent sikerült kipipálni, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk a pandémia ellenére is. Costa Rica, mint mindig, sokat adott nekem. Kellemes mellékhatásként újra lelassíthattuk az életünket a Pura Vida mottójára.
Mexikóban inkább a családlátogatásra esett a nagyobb hangsúly, de ez sem tartott vissza minket, hogy három hét alatt öt állam gyönyörű helyein barangoljunk. Nem maradhatott ki tengerparti kedvencünk, Huatulco, s a listánk élén álló Chichén Itzá, illetve Palenque sem. Fantasztikus érzés volt 15 évvel később visszatérni ezekbe a romvárosokba, még pedig a fiammal, akinek ez a két varázslatos régészeti park a kötelező látnivalók élén állt. Örülök, hogy őt is érdeklik az indián kultúrák, hogy tudja, honnan származik, s ehhez hozzátartozik a maja birodalom ismerete.
Lássuk, mit tapasztaltunk! Costa Ricában és Mexikóban mi a helyzet a Covid-19 miatti intézkedésekkel?
A szabályok hasonlóak, mint jelenleg Magyarországon. Costa Ricában a maszk használata kötelező beltéren, kültéren fakultatív, bár a helyiek nagy része az utcán is rendeltetésszerűen hordja. A nemzeti parkokban le lehet venni. Pontosan ezért Costa Rica remek helyszín, mivel majdnem minden program szabadtéren van. A közlekedési eszközökön természetesen el kell takarni az orrot és a szájat.
Mi a helyzet Mexikóban? Mexikó óriási ország, ezért államonként változik az általános felfogás. Van, aki egyedül az autóban is hordja a maszkot, s megéltem a teljes ellentétét például Palenquében, ahol a pincér, de még a buszsofőr sem. Huatulco és Palenque városában végig kevés volt a megbetegedés, ezért a szabályok betartása nem áll a középpontban. Azért persze legyen nálunk a maszk, mert a hivatalos busztársaságok megkívánják, belépőjegy megvételéhez, illetve boltba való belépéskor is szükséges.
A földi paradicsom, Tamarindo
A lázmérés mind Mexikóban, mind Costa Ricában gyakori eljárás. Ezen kívül van lehetőség kézmosásra, illetve kézfertőtlenítésre.
Milyen feltételekkel enged be Costa Rica és Mexikó? Kattintsatok ide, s meglátjátok, jelenleg mi kell a beutazáshoz.
Egy kis ízelítő a mi utazásunkból. Kattintsatok ide, hogy megnézhessétek a fényképalbumot.
Tény, hogy jelen időszakban körültekintőbben kell megszervezni egy utat. Valamint rugalmasnak kell lennünk, mivel a Covid- 19 még mindig mindent felülírhat. Amennyiben segítségre van szükséged, érdeklődj utazási tanácsadásunk iránt itt!
Ha pedig inspriálódni szeretnél, ajánlom figyelmedbe a Costa Ricáról készült útikönyvemet, amelyet itt érhetsz el.
Amikor a Maja Riviéra nevét halljuk, rögtön elképzeljük a türkizkék vizet és a gyönyörű, homokos strandot. De tényleg ilyen? Mi az a sargazo? Mit tehetünk, ha megkeseríti a nyaralásunkat?
Sargazo alatt a tengeri füveket, algákat értjük. A Karib- tenger partján összegyűlő barna algahalom azonban nem az élővilág egyik megnyilvánulása, ugyanis egybefüggő algaszőnyeg alakul ki, amely meggátolja a strandolókat, hogy bemehessenek a vízbe, valamint erőteljes szagukkal elűzik a napozókat is, sőt az embernek már attól elmegy a kedve, hogy kiüljön a tengerre néző erkélyre.
Sajnos a sargazo kifejezetten romboló hatással van a helyi ökoszisztémára, hiszen megfojtja a korallzátonyokat. Az alga elszaporodásának több oka van. Az egyik a velük táplálkozó halak túlhalászása, a másik a tengerek, óceánok felmelegedése, amely a globális felmelegedéssel és a környezetszennyezéssel hozható összefüggésbe.
Az algát többféleképpen fel lehetne használni, de jelenleg egy ilyen ökoprojektnek leginkább az áll útjában, hogy az eltakarítás, begyűjtés iszonyatos nagy pénzekbe kerül.
Mit tehetünk, ha a playa, azaz a strand az általunk elképzelt álomlátvány helyett így néz ki?
Forrás: Várnai Mónika
Sajnos elképzelhető, hogy a helyzet belátható időn belül nem javul. A szállodáknak nyilván az az előnyös, ha mindent megtesznek annak érdekében, hogy megtisztítsák a partokat, ám ez nem mindig történik meg, illetve az adott mennyiségtől is függ. Ilyenkor olyan helyeket érdemes keresni, ahol nincs vagy csak elenyésző az alga. Honnan tudunk erről tájékozódni? Van egy ún. algatérkép, amelyet minden nap frissítenek, így aktuális adatokat kapunk arról, merre érdemes indulnunk. Ha nem ragaszkodunk a Karib- térséghez, Mexikóban bőven találni olyan strandokat, ahol az alga egyelőre nem fenyeget. Utazási tanácsadásunkban erre is kitérünk, tippeket adunk esetleges útvonalakra, illetve megtanítjuk az algatérkép használatát.
Huatulco öblei közül kettő a világ legtisztább vizeinek járó Kék Zászlót is bezsebelték
Hátizsákos utazás busszal és gyerekkel, megspékelve a covid miatti korlátozásokkal valószínűleg a létező legrosszabb kombináció. Bárhol a világon. Mi mégis belevágtunk ebbe a furcsa, élményekben gazdag kalandba. Nem máshol, mint Costa Ricában.
Arról már írtam korábban, hogy Costa Ricában több busztársaság van, s általában nagyon kevés információ elérhető az interneten. Tracopa tűnik a legprofesszionálisabbnak, mert ott a teljes útvonal, az indulási idők és a jegyek ára is megtalálható.
Lássuk, merre jártunk mi az első hetünkön!
Copalchí
Copalchí a kiindulási pontunk, jelenleg itt lakunk. Cartago hegyei között. Ezért, hogy akármilyen buszra fel tudjunk szállni, először le kell jutnunk a városba. Egy végtelenül kanyargós úton vezet le a hegyi busz, így bejutunk Cartago belvárosába. Onnan San Joséba utaztunk tovább, hiszen minden út San Josén keresztül vezet. Vagy majdnem minden út. Ez után négy és fél órán keresztül mentünk Río Chiquitohoz. A busz egyszer megállt egy húsz perces szünetre. Ezen a meglepően kultúrált állomáson el lehetett menni mosdóba és lehetett vásárolni kávét, ennivalót.
Buszállomás
Másnap Liberiába utaztunk tovább. Mivel Río Chiquitoban naponta csak egy busz jár Liberia felé, egy nagyobb városba kellett eljutnunk (Cañas), majd tovább Liberiába. Semmi problémát nem okozott, kivéve, hogy már 35 fok volt, a maszk miatt kibírhatatlan és a hátizsák is egyre jobban nyomta a vállunkat. Mindenki kivette a részét a cipekedésből, a fiamnak is volt csomagja, egy jóval kisebb, de testsúlyának megfelelő tömegű hátiszákot cipelt. Ahogyan melegedett a levegő, egyre elviselhetetlenebbé vált a maszk, amely a buszokon természetesen kötelező. Ezért jól tettük, hogy kis pihenő következett, Liberiából csak a Rincón de la Vieja vulkánhoz kellett eljutnunk egy helyi kisbusz segítségével, természetesen maszkban. Liberia után Puntarenasba buszoztunk át. Remek volt, mert nem kellett átszállnunk, a Reynas del Caribe nevű busztársaság járatai sűrűn járnak. Másnap hajnalban kellett továbbindulnunk Uvitába, ez volt a legmegterhelőbb utazás. Hajnali ötkor indult a busz Queposba, ahol átszálltunk, s eljutottunk Uvitába. Pontosabban ez volt a terv. Borzasztó érzés, amikor 3 km-re vagy a céltól, ahová hosszú órák óta utazol, egy gyerekkel, aki már az út első öt percében összehányta magát, s végül nem érkezel meg. Uvitának ugyanis csak egy bejárata van, ahol igen gyakoriak a balesetek. Ezúttal sem volt máshogy, s mivel egy villanypózna is eldőlt, a vezetékek pedig leszakadtak, senki nem haladhatott tovább. Nem maradt más hátra, mint nekivágni az útnak gyalogosan, hátizsákkal, itt-ott szatyrokkal, 35 fokban. Közel hat óra maszk után megszabadultunk a védelmi eszköztől, különben valószínűleg megfulladtunk volna. Mivel a szállásunkhoz egy taxi vitt volna minket, amely az állomáson várt, megkértük, hogy jöjjön elénk, ameddig a torlódás engedi, így közel 1 km gyaloglás után beülhettünk és elszállított minket a mindentől elvágott szálláshelyünkre.
Szállás Uvitában (itt internet sincs)
Innen egy nappal később végül ugyanezzel a taxival mentünk tovább Sierpébe, mivel csak egy órára található, viszont napi szinten nagyon kevés busz jár arra, mert az ország legdélibb csücskének számít. Visszafelé innen indultunk vissza egészen Cartagóig. A Tracopa sofőrjének külön köszönet és elismerés jár, mert egészen a szállásunkig jött értünk, hogy ne kelljen cipelni az egyre dagadó hátizsákokat. Mivel előző nap elkapott minket egy hatalmas vihar a Corcovado Nemzeti Parkban, külön pakoltuk az elázott ruhákat és túracipőket. Reggel hatkor indultunk Sierpéből, végig a tengerpart mentén (Uvita, Dominical, Quepos, Jacó, stb.), és hat óra alatt a fővárosba értünk. Ez alatt egy húsz perces szünetet tartottunk. Sajnos az út nagyon kacskaringós volt, így a buszban hányást teljesen professzionális szintre fejleszthettük. Egyébként az az elméletünk, hogy a gyümölcs volt a ludas, hiszen mindkét alkalommal nagyon korán vágtunk neki az útnak, s csak gyümölcs volt a gyerek pocakjában.
Ha valaki ismeretlenül vág neki Costa Ricának busszal mindenképpen a Tracopa járatait ajánlom. Ugyan mindenképpen megterhelő a hátizsákos utazás, mégis nagyon élveztem, hogy a legkülönfélébb emberekkel hozott össze a sors. A szimpatikus francia pár, akik tartották a hátizsákomat, hogy ne dőljön el két percenként minden fékezésnél, s akikkel másnap a vulkántúrán újra találkoztunk. A német pár, akiket kihúztunk a csávából, mert nem jött értük közlekedési eszköz a vulkánhoz, s akikről kiderült, hogy szintén van családjuk Mexikóban. Majd a nagyon kedves kolumbiai lány, aki minden hónapban máshová utazik, máshonnan dolgozik, s más helyeket fedez fel. Minderről majd a következő cikkemben számolok be nektek.
Addig is, ha kíváncsiak vagytok az első hét beszámolójáról, szerdán élőben bejelentkezem majd a Facebook oldalomon. Kövessétek, s akkor mindenről időben értesültök!
Arról már többször írtam nektek, hogy miután visszaköltöztünk Mexikóból Magyarországra, nem igazán tudtam visszaállni az itt uralkodó rohanó életmódba. Aki ismer, tudja, hogy nagyon aktív ember vagyok és megpróbálom a napi huszonnégy órába minden percét kihasználni. Viszont az hamar felismerhető, hogy ez igencsak kimeríti az embert. A reggeli rohanást éveken keresztül sikerült elkerülnöm, még akkor is, amikor hat órára jártam dolgozni egy másfél órára található városba.
Aztán Costa Ricában újra megtapasztalhattam, milyen az igazi slow life, s tudtam, hogy nekem ez kell. Kisfiam latin gyermek, tehát alapjáraton inkább a lassított felvétel típus, nagyon lazán vesz dolgokat, nem olyan szívbajos, mint én. Ez persze az iskolában is feltűnt, ahol én azzal védtem, hogy véleményem szerint az ő ritmusa a helyes, egészséges, nem a mi idegtépő modern életmódunk. Ha valaki tudja, hogy ez milyen megterhelő, az azt hiszem, én vagyok. Éveken keresztül állandóan futottam, hajtottam magam, a teljes kimerültség széléig is képes voltam hajszolni magam. Mindig azt hajtogatom, nem véletlenül kapjuk a gyermekeinket. Nem véletlenül kaptam ezt a kisfiút én sem, aki az én természetemnek a gyökeres ellentéte.
A pandémia mindnyájunkat megviselt. A nőkre egyre több feladat szakadt. Már régóta kokettáltam a meditáció gondolatával, de képtelennek éreztem magam egy helyben ülni, ennyire lenyugodni és még a gondolatokat is száműzni a fejemből. Állandóan kattogott az agyam. Aztán valahogy a meditáció egyre gyakrabban jött szembe, egyre többször tűnt elő. Míg végül egyszer be nem lépett teljesen az életünkbe. Egy húsz perces epizódokból álló dokumentumfilmsorozat adta meg nekünk a hátteret, a feladatokat, az alapismereteket.
A füzet, ahová az ötleteket és technikákat jegyzetelem, valamint a hálanaplóm
Nem mondom, hogy profi vagyok. Azt sem, hogy meditációs guru lettem. Valami változik bennem, de tudom, hogy hosszú az út. Még sok gyakorlás kell ahhoz és valószínűleg idő, hogy az eredménye egyértelműen látszódjon. Azonban apró pozitív változásokat már megfigyeltem.
Búcsúzóul fogadjátok szeretettel ezt az idézetet. Szerintem nagyon elgondolkodtató és nagyon gyakran jut eszembe.
,,Meditálj minden nap húsz percet! Kivéve, ha nagyon elfoglalt vagy – akkor egy órát.” (Zen közmondás)
