Arról már többször írtam nektek, hogy miután visszaköltöztünk Mexikóból Magyarországra, nem igazán tudtam visszaállni az itt uralkodó rohanó életmódba. Aki ismer, tudja, hogy nagyon aktív ember vagyok és megpróbálom a napi huszonnégy órába minden percét kihasználni. Viszont az hamar felismerhető, hogy ez igencsak kimeríti az embert. A reggeli rohanást éveken keresztül sikerült elkerülnöm, még akkor is, amikor hat órára jártam dolgozni egy másfél órára található városba.
Aztán Costa Ricában újra megtapasztalhattam, milyen az igazi slow life, s tudtam, hogy nekem ez kell. Kisfiam latin gyermek, tehát alapjáraton inkább a lassított felvétel típus, nagyon lazán vesz dolgokat, nem olyan szívbajos, mint én. Ez persze az iskolában is feltűnt, ahol én azzal védtem, hogy véleményem szerint az ő ritmusa a helyes, egészséges, nem a mi idegtépő modern életmódunk. Ha valaki tudja, hogy ez milyen megterhelő, az azt hiszem, én vagyok. Éveken keresztül állandóan futottam, hajtottam magam, a teljes kimerültség széléig is képes voltam hajszolni magam. Mindig azt hajtogatom, nem véletlenül kapjuk a gyermekeinket. Nem véletlenül kaptam ezt a kisfiút én sem, aki az én természetemnek a gyökeres ellentéte.
A pandémia mindnyájunkat megviselt. A nőkre egyre több feladat szakadt. Már régóta kokettáltam a meditáció gondolatával, de képtelennek éreztem magam egy helyben ülni, ennyire lenyugodni és még a gondolatokat is száműzni a fejemből. Állandóan kattogott az agyam. Aztán valahogy a meditáció egyre gyakrabban jött szembe, egyre többször tűnt elő. Míg végül egyszer be nem lépett teljesen az életünkbe. Egy húsz perces epizódokból álló dokumentumfilmsorozat adta meg nekünk a hátteret, a feladatokat, az alapismereteket.

Nem mondom, hogy profi vagyok. Azt sem, hogy meditációs guru lettem. Valami változik bennem, de tudom, hogy hosszú az út. Még sok gyakorlás kell ahhoz és valószínűleg idő, hogy az eredménye egyértelműen látszódjon. Azonban apró pozitív változásokat már megfigyeltem.
Búcsúzóul fogadjátok szeretettel ezt az idézetet. Szerintem nagyon elgondolkodtató és nagyon gyakran jut eszembe.
,,Meditálj minden nap húsz percet! Kivéve, ha nagyon elfoglalt vagy – akkor egy órát.” (Zen közmondás)