Guadalupe – Reyes, azaz karácsony Mexikóban és Costa Ricában

Vajon mit jelent a mexikói kifejezés “Guadalupe- Reyes? Mexikóban a karácsony előtti időszak kicsit intenzívebb, mint nálunk. Sok háztartásban már advent elején felállítják a karácsonyfát, december 12- től pedig már csak inkább lazítás megy, mint produktív munka. Miért pont december 12- től? Ezt a napot a Guadalupei Szűznek szentelték, mivel a legenda szerint 1531. December 12- én jelent meg negyedik alkalommal Juan Diegonak a tepeyaci hegyen. Ezen a napon felcsendülnek a születésnapi ének, a Mananitas dallamai, s illik szerenádot vinni Lupita ismerőseinknek, akik nevüket a Guadalupei Szűzről, Mexikó védőszentjéről kapták. A Szűznek saját bazilikája is van Mexikóvárosban, s mivel itt őrzik róla a legközismertebb képet, ezen a napon, csakúgy mint nyáron rengeteg ember zarándokol a templomhoz, hogy meghallgassa az aznapi szentmisét.

Látogatás a Guadalupei Szűznél

De mi történik a Guadalupei Szűz napja után? Kilenc nappal karácsony előtt kezdődnek a posadas nevű események. Kicsit hasonlít a nálunk régen falunk megszokott betlehemezésre. Mi családon belül szétosztottuk, hogy melyik nap melyik családtagnál gyűlünk össze. Aznap este odavándoroltunk a Szent Család szobrával és egy rövid énekes párbeszéd után bebocsátást nyertünk. Így játszottuk el József és Mária szálláskeresését Jézus születése előtt. Ezután természetesen megvendégeltek minket.

Szenteste nem maradhat el az éjféli mise, ami valójában este 22 órakor kezdődik. Így éjfél körül végzünk a vacsorával, ami után jöhet az ajándékozás. Ilyenkor csak apróságokat cserélgetünk egymás között, a gyerekek sokkal jobban várják január 6-át, a három királyok ünnepét. A Reyes Magos, azaz a három királyok hozzák el a gyerekeknek mindazt, amire vágynak és amit egy levélben megírnak nekik, majd egy lufira kötve elküldenek. Ezen a napon megvágjuk a Rosca de Reyes nevű kalácsot, amiben egy műanyag figura van elrejtve, amely a kisdedet jelképezi. A kalácsba bárhol belevághatunk, ugyanis akinél előbukkan a kis Jézus, azt a kötelezettséget veszi magára, hogy február 2- án, gyertyaszentelő napján az egész családot meghívja tamales-re. Ezért mondjuk azt, hogy az ünneplés, a sok evés december 12- től január 6-ig tartanak, azaz Guadalupe napjától Vízkeresztig.

Rosca de Reyes

Costa Ricában is hasonlóan alakulnak az ünnepek, bár ők nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a Guadalupei Szűznek, hiszen a védőszent a mexikói kultúrkörben kapott kiemelkedő fontosságot. Náluk is igen hamar megjelenik a karácsonyfa, illetve a betlehem, amely Mexikóban óriási dimenziókat kaphat. A ticok már decemberben fogyasztják a tamales nevű ételt, még hozzá disznóhúsból. Náluk viszont megfordul a karácsony folyamata. 24- én a közös vacsora és ajándékozás után mennek az éjféli misére. Érdekes, hogy január 6- át nem ünnepelik különösebben, a gyerekek nem várnak játékokat a három királytól. Amennyiben érdekel Costa Rica, remek karácsonyi ajándék lehet A varázslatos Costa Rica című könyvem, amelyet itt rendelhetsz meg.   

A ZENE ÜNNEPE

Gyerekkorom óta imádom a zenét. Kazettás magnómból vagy a rádió ismert dalai vagy az Andok indián nyelvein felcsendülő népzene szólt. Arról álmodtam, hogy bekerülök az énekkarba. Szerettem volna valahogyan kapcsolatba kerülni a muzsikával, megélni azt az örömöt, amit ez az univerzális nyelv adhatott. Az általános iskolában gyorsan megállapították, hogy nincs igazán ilyen irányú tehetségem, az éneklés csak múló álom lehetett.

Aztán Mexikóban belecsöppentem egy zenészcsaládba. Latin- Amerikában ahol nem csak az egész élet a zenéről szól, hanem a zene maga az élet. Művészet, megélhetési forma, közös időtöltés. A családunkban volt ütős, fúvós, pengetős, s a város legjobb zongoristája, bár ő eredetileg basszusgitáros. Ha belegondolok, egy jelentős létszámú zenekart alapíthattunk volna. Emlékszem, amikor hűvös estéken összeültünk, ki- ki megragadt valamilyen hangszert és a kisfiam dédnagyapja türelmesen tanítgatta a fiatalokat. Aztán először dédnagymama, majd dédnagyapa is meghalt, s elmaradtak ezek a találkozások. Nem énekeltünk már együtt, az összetartó erő eltűnt. Azok az emberek, akik még tudták, hogy kovácsolják össze az egész családot, már nem voltak köztünk. A helyükre pedig nem lépett senki. Még nem. Mert látjuk már a szárnyukat bontogató legfiatalabb generációt, ukulelével a hátukon, óriási dobokkal a sarokban.

Mert zene nélkül nincs élet. Mert összehoz minket, mert benne van minden boldogságunk és szomorúságunk, múltunk, jelenünk és jövőnk. Talán nem csak a sajátunk, hanem egy egész népé. Amikor egy kicsinyke templom belsejében felcsendül Silvestre Revueltas A maják éjszakája című szerzeménye, amikor a hódítás előtti, ősi indián ritmusok és hangszerek megtöltik az ájtatos hely csendjét, a történelem és egy nép történetének legjelentősebb eseményei és szereplői találkoznak újra. A zene gyakran örökségünk, nem csak egybefűzi családunk tagjait, hanem olyan tudást is jelképez, amelyet egymás között átadhatunk. November 22- én, Szent Cecília, a zenészek védőszentjének ünnepén erre emlékezünk. A zene összetartó és gyógyító erejére, valamint megünnepeljük a létezését. Hogyan másként, mint óriási vacsorával és hajnalig tartó muzsikálással.

Kép: Juan Carlos León López: Música en familia