Május elején egy kedves esküvőszervező hölgy azzal keresett meg, hogy segítsek neki összeadni egy német párt. Ebben semmi különös nincs, annyiból más a feladat, hogy nem kétnyelvű a ceremónia, hanem egy. Aztán hirtelen jött a csavar: A menyasszony nem tud az esküvőről, mert meglepetés lesz. Természetesen belementem.
Az ,,ifjú pár” immár 25 éve boldogítja egymást, mindenféle papír nélkül. Viszont most, hogy a gyerekek kirepültek a fészekből, a férj úgy gondolta, itt az ideje, hogy összeházasodjanak. Május 27-én mondták ki a boldogító igent a Halászbástya egyik tornyában 6 családtagjuk körében.
Az idő szorított, de a német precizitás miatt a szertartás tökéletes lett. A férjnek konkrét elképzelései voltak, amiben nem tudott dönteni, abban bátran tanácsot kért. Az egész szervezésnek titokban kellett történnie, ezért csak leveleket válthattunk, mivel ő és a kedvese együtt dolgoznak és nyilván együtt is élnek.
A vőlegény annyira bízott magában, hogy csak aznap reggel kérte meg a párja kezét, aki magától értetődően igent mondott. Aznap még mindenféle Budapest túra volt a napirenden, s amikor 17:30- kor ők ketten és a hat családtag kiszálltak a Várnegyedben a kisbuszból, akkor szembesültek vele, hogy igazából egy esküvőre jöttek. Gyorsan kaptak egy-egy szépen nyomtatott kártyát, amin jó kívánságaik álltak, s amelyeket német szokás szerint ők olvastak fel. Senki nem volt kiöltözve, senki nem készült egy esküvőre, mégis az eddigi legszebb, legmeghittebb szertartásom volt. A menyasszony könnyek között mondta ki az igent, nagyon meghatotta, hogy addigi élettársa, immár férje még 25 év után is meg tudta lepni. Mindenki ott volt, aki számított. Valóban, egy házasság boldogságát és sikerét nem feltétlenül az határozza meg, mennyire törekszünk arra, hogy az emberek jól érezzék magukat a mi esküvőnkön, hogy a tökéletesség árnyát kergetjük, hanem a tiszta érzelmek fényében megélhetjük a mi nagy napunkat.
