Egy svájci tanulmányút beszámolója

2025-08-17 Szerző: Tündi

Amikor májusban a születésnapomra jegyet kaptam Fonseca svájci koncertjére, rögtön egy érdekes tanulmányút kezdett kirajzolódni a fejünkben. Férjem lepett meg vele és egyértelmű volt, hogy autóval tesszük meg a távolságot Biel-ig, viszont szerettünk volna látni is valamit az országból. Eredetileg kicsit hosszabbra terveztük és mint utólag láttuk, tényleg kellett volna még minimum két nap. Számomra és a munkám miatt nagyon fontos, hogy rendszeresen eljussak azokba az országokba, amelyek nyelvét tanítom, ezért akár egy néhány napos rövid tanulmányút is igazi kincs. Lássuk, mi merre kalandoztunk!

1. nap: Memmingen és Rheinfall Schaffhausen

Az aznapi szállásunkig eljutni kb. 11-12 órát vett igénybe, ezért hajnali 4-kor indultunk és Memmingenben tartottunk ebédszünetet. Egy nagyon finom döner és egy gyors bevásárlás után (költséghatékonyság, valamint főképpen német nyelvű gyerekkönyvek beszerzése) megtekintettük az óvárost. Sajnos az időjárás nem volt a barátunk, de ez sem tántoríthatott el. Gyönyörű a belvárosa, nagyon rendezett, az emberek kedvesek. Egy gyógyteás üzletbe is benéztünk, isteni finom teákat vásároltunk nagyon jó árban és a helyi zero waste mozgalom keretein belül néhány deko-tól szabadítottam meg a helyieket.

A vízesés végig a listánkon szerepelt, tudtuk, hogy ide mindenképpen szeretnénk ellátogatni. Nagyon jó választás volt. Kétféleképpen lehet bejutni, ha a Schlössli Wörth felől megy az ember, ingyenes a belépés, a parkolás 10 svájci frank, de lehetett euróban is fizetni, mert nálunk akkor még nem volt készpénz (sőt végül az egész úton nem láttuk szükségét, hogy frankot vegyünk ki). Mivel nem tudtuk, hogy pontosan mikor fogunk odaérni, nem vettünk jegyet a kis hajóra, ami bevisz a vízesésig, ezért spontán döntöttünk a helyszínen, miután láttuk, milyen egyszerű és mennyire jól szervezett a jegyvétel, a beszállítás, minden gyorsan pörgött és hatalmas élmény volt. Mi a 15 perces hajóútra szálltunk, mert még volt előttünk egy 1,5 órás út a szállásig, de elég volt, két oldalról közelítettük meg a vízesést. Őszintén szólva, ezzel a fantasztikus kalanddal úgy tűnt, ezt már nem lehet felülmúlni, ténylegesen az egyik legszebb volt svájci utunk során, de nem a legszebb.

2. nap: Luzern és a Lindt múzeum

Luzern elvarázsolt minket és ezzel tényleg utazásunk legszebb városává lépett elő. Augusztus elsején mentünk, ami ott nemzeti ünnepnap. Luzern hangulata azonnal megfogott minket, csakúgy, mint a tó felé magasodó Pilatus Berg, amely ottlétünk alatt számos különböző arcát mutatta. Svájcban szinte mindenhol fedett mélygarázsban hagytuk az autót, vállalható áron. Luzernben, miután leparkoltunk, betértünk egy idős úr boltjába. Olyan volt, mint ahol megállt az idő. Vettünk néhány emléktárgyat nála, nagyon kedves volt és amíg a férjem elszaladt az ajándékokkal az autóhoz, a bolttulajdonos kijött hozzám a bolt elé, mert szeretett volna nekem négy képeslapot ajándékozni. Még egy darabig beszélgettünk történelemről és érdekességekről, ellátott minket tanácsokkal, majd elindultunk az előre lefoglalt hajóútra. Gyönyörű volt a táj, a Vierwaldstätti- tó és a már említett Pilatus. Az idegenvezetés is rengeteg történetet és ismeretet osztott meg a helyről. A tó víze például annyira tiszta, hogy akár fogyasztásra is alkalmas. Különösen örülök, hogy ebben a városban töltöttük a legtöbb időt, bejártuk, megismerhettük ikonikus helyeit, valamint kipróbálhattuk az augusztus 1-re készített svájci péksüteményt.

Aznap délutánra a Lindt múzeumba foglaltunk időpontot. Ez volt az egyetlen turistásnak mondható úticélunk. Sajnos ez rányomta a bélyegét a látogatásra, de összeségében elégedettek voltunk, bár utólag lehet, hogy máshogyan töltöttük volna ezt az időt. A Lindt nem fukarkodott az ajándékokkal és a kóstolókkal sem.

3. nap: Basel, Dornach és Biel

Tudtuk, hogy ez lesz a legmozgalmasabb napunk, hiszen késő délutánra mindenképpen meg kellett érkeznünk a koncert helyszínére, Bielbe. Baselben egy rövid városnézést követően egy könyvesbolt terelte jó sokáig a figyelmünket, nagy adag különleges olvasnivalóval távoztunk. Mint tudjátok, itt található a Hármashatár, azaz a Franciaországba vezető hídról láthatjuk Svájcot, Franciaországot és Németországot. Át is sétáltunk, s Franciaországban ebédeltünk. Ezután Dornachba vezetett az utunk, mivel 14 órára foglaltam időpontot a Goetheanum meglátogatására. Valahogy a sors vezérelte, hogy eljussunk ide, mivel vezetett látogatásra csak szombatonként van lehetőség. Rudolf Steiner halálának 100.évfordulója alkalmából még egy kiállítás színesítette az amúgy is igencsak érdekfeszítő épületet. Megtudhattunk építészeti és történelmi információkat, elveszhettünk a részletgazdagságban és abban az egyéni ábrázolásmódban, amely a Goetheanumot jellemzi. Nagy benyomást tett rám a hely, örülök, hogy ide is eljuthattunk.

Őszintén szólva, Bielből nem sokat láttam, mert már este volt, mire kimentem a fesztiválra. Az volt az érdekes, hogy annyi inger ért az utazáson, hogy eszembe sem jutott végiggondolni, hogy egy régi álmom nemsokára beteljesül, élőben látom Fonsecát egy koncerten, ráadásul szerintem az eddigi legjobb lemezének turnéján. A fesztivál hangulata egyébként nagyon családias volt, sokan érkeztek gyerekekkel, a koncerten szintén a sok ember ellenére nem éreztem a tömeg nyomását még úgysem, hogy legelől álltam. Lehetett táncolni, énekelni, mindenki flowba került, szuper élménynek bizonyult. Ezután a kis színpadnál a Bareto zenekar húzta a talpalávalót, mindenki átengedte magát a cumbia dallamának, majd Luis Fonsi zárta a fellépők sorát.

4. nap: Füssen, azaz a Neuschwanstein kastély

Hiába kerültünk későn ágyba, egy korai reggeli után indulnunk is kellett, hiszen tudtuk, hosszú lesz az út hazáig. Egyetlen megállót engedélyeztünk magunknak, végül kettő lett. Egy bajor kisvárosban megálltunk egy street food fesztiválon, hogy bekapjunk valamit. Aztán Füssenbe érve, teljesült a vágyam, hogy hátha találunk egy bolhapiacot, ahol körbenézhetek, hátha találok a gyerekeknek jópofa játékokat. Végül két társasjátékkal gazdagodtak. A Neuschwanstein kastélyt csak messziről tudtuk megnézni, sajnos ennyi idő állt rendelkezésre, pedig biztosan nagyon izgalmas belülről is.

Mindent összevetve Svájc felettébb érdekesnek bizonyult. Tiszta, rendezett és az emberek kifejezetten nyugodtak. Az autópályán nincs száguldás, de fixen mehetünk 100 km/órával. Mindenhová odaértünk időben, rohanás nélkül. Az emberek, akikkel találkoztunk, kedvesek és segítőkészek voltak. Legközelebb röviden bemutatom a szálláshelyeinket is, mert egyszer sem nagyvárosban szálltunk meg és szerintem igazi kincsekre bukkantunk.

Ha még csak most indultok nyaralni és vinnétek egy könnyed nyári olvasmányt, megrendelhetitek a Sorsfordító nőket ezen a linken vagy a komáromi Mozaik Könyvesboltban egyszerűen leemelhetitek a polcról. Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait! És kövessetek Facebook-on, illetve Instagramon!

Legyünk inkább drágakövek!

2025-06-26 Szerző: Tündi

Egy csiszolatlan gyémánt, amelyből az lehet, ami csak akar. Egy igazán értékes drágakő.

Szomorú valóság

A minap egészen szürreális élménnyel gazdagodtam. Egy lepusztult, málló vakolatú bunkert látogattunk meg, ahol be kellett mutatnunk, mit tud már a kétéves gyerekünk. Az épület egy szocreál siralomházra emlékeztetett, aki egy kicsit fogékonyabb az energiákra, szerintem már akkor elsírja magát, amikor meglátja. Miközben közelítettünk a bejárat felé, azon elmélkedtem, hogy vajon senkinek nem akadt öt perce, hogy egy kicsit összehúzza a kertben a tobozokat, hogy csak minimálisan rendezett képet mutasson.

Korai fejlesztés egyénre szabva

Félreértés ne essék, a gyerekek korai fejlesztése igenis jó dolog lehet. Nagyszerű, ha idejekorán rájövünk, hogy valami nincs rendben és be lehet avatkozni. Volt precedens arra baráti körben, hogy mindez égetően sürgős lett és remekül működött. Én viszont legutóbb megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy mai kétévesnek mennyi fontos dolgot kellene már tudnia és nagy valószínűséggel szabadidejében gyakorolnia. Nemzetközi előírások. Már ettől falnak tudnék menni. Miért kell egy kalap alá venni egy olyan gyereket, aki például 45 napos korától közösségbe jár (mert mindössze ennyi az anyasági szabadság) vagy egy olyat, aki hároméves koráig otthon van anyukájával, netán kisebb vagy nagyobb testvérével. Miközben az általános normáknak próbálunk megfelelni, elég sok más fontos dologról elfelejtkezünk:

Mi kell a kisgyermeknek/csecsemőnek?

Egy kétéves akkor fejlődik igazán, ha a szabadban mozog, miközben megismerheti a természet elemeit, törvényeit, az állatokat, növényeket és kialakíthat egy élő kapcsolatot a természettel. Szüksége van a napfényre, a friss levegőre, mindenre, ami természetes, a sok mesterséges hatás kompenzálására.

Biztonságos és bizalommal teli környezet és kapcsolat kialakítása, hogy a gyerek egyáltalán érdemesnek találjon minket az együttműködésre és kommunikációra. Az a nagy helyzet, hogy ezen nekünk felnőtteknek kell melózni, a kétévesnek annyira nem gondolom, hogy van igénye arra, hogy velünk kapcsolódjon, ha az alapvető szükségletei ki vannak elégítve. Érdekesség, hogyan teremtenek kapcsolatot más népek és néha bizony a teljesen idegen környezeti nyelv sem tudja kibillenteni a gyermeket abból, hogy másokkal kapcsolatot létesítsen.

Szabadság, művészet, alkotás

Nekünk felnőtteknek, itt az ideje, hogy elfogadjuk, hogy minden gyerek más. Én ebből akkora leckét kaptam a saját gyerekeim kapcsán, hogy még mindig csak pislogni tudok. Van egy latin-amerikai, nyugodt, kiegyensúlyozott, mindent lazán kezelő nagyfiam és egy hurrikán típusú, rendkívül céltudatos, kiemelten érzékeny kétévesem, aki folyamatosan tükröt tart elém. Érdemes a gyerekektől egy kis rugalmasságot és szabadságot tanulni. Nem kell mereven ragaszkodni a protokollhoz és meg lehet érteni, ha valaki a lila párhuzamos vonalakat nem fűszálként akarja értelmezni és emellett lerajzolni sincs kedve alvásidőben. Kétévesen talán még nem luxus a szabad alkotás, amikor nem csak köröket és párhuzamos vonalakat kell húzni, hanem valami újat létrehozni, valami művészit alkotni, szabadon a saját elképzeléseink szerint.

A nagyobbik fiam mindezt megtapasztalhatta a mexikói bölcsiben, ahová nem győztem becipelni a rajzlapokat és festékeket, mert fél év alatt mindent elhasználtak és olyan alkotások születtek, amelyeket bármikor szívesen megcsodáltam. Bátran használta a színeket, a papír csak egy eszköz volt, használta a kezét, az ecsetet, a vattát, pacsmagolt, festett, maszatolt.

Sosem késő tanulni és a gyerekeink feladják a leckét

Itt az ideje, hogy a mindentudó, alázatot bizonyos kérdésekben már nem ismerő felnőtt társadalom tanuljon valamit a most születő gyerekektől. Mindegyik gyermek hordoz magában egy ilyen életfeladatot, de az utóbbi időkben születettek még erőteljesebben tanítanak minket. Sokszor én magam is beleesem a csapdába, hogy figyelmen kívül hagyjam ezt a feladatomat. Valljuk be, egyszerűbb, könnyebb és van elég bajunk az életben, minek még fejlődni? Mégis úgy vélem, hogy hosszú távon bele leszünk kényszerítve a lecke elsajátításába.

Teljesen átérzem, ha valakinek nehezére esik pontosan akkora betűt írnia, hogy a két vonal közé essen. Azt is, ha fél az idegenektől és a tömegtől, hiszen szuperérzékenyként a bevásárlás néha felér egy tortúrával, főleg, hogy egyre kevésbé tartjuk tiszteletben mások fizikai határait. Tudom, milyen az, amikor valaki más. Én mindig bátran vállaltam, hogy nem felelek meg a sablonnak, a rendszerbe úgy tagozódom be, hogy ugyan szabálykövető vagyok, de a saját kritériumaim alapján megkérdőjelezem az ostoba szabályokat és elvárásokat. A magyarok híresek leleményességükről és találékonyságukról, kár lenne, ha elveszítenénk ezeket a különleges vonásokat. Büszke vagyok arra, hogy még az anyukaagyam is képes színvonalas társalgásokat folytatni és arra, hogy mindig merek drágakőként tündökölni.

A SORSFORDÍTÓ NŐK KÖNYVBEMUTATÓJA

2025-04-07 Szerző: Tündi

Kertesy Tünde február 25-én megjelent regényét, a Sorsfordító nőket először Szentendrén mutatta be a közönségnek. Mivel a cél egy családias, igazi beszélgetés kialakulása volt, csak korlátozott számban vehettek részt az érdeklődők. A beszélgetést Gulyásné Bukovinszki Emese, a Books&More Könyvklub megálmodója és alapítója vezette. Hamarosan további időpontokkal jelentkezünk, amelyekről a Szerzői oldalon adunk tájékoztatást.

Emese ajánlója a könyvről:

Talán az eddigi legszemélyesebb könyvajánlóval érkeztem nektek. Egyik nap üzenetem érkezett a könyv írónőjétől, Tünditől, akit személyesen is ismerek a Books&More Könyvklub keretein belül. Megkérdezte, hogy lennék-e a beszélgető partnere a hamarosan megjelenő könyvének, a Sorsfordító nők könyvbemutatóján. Természetesen örömmel mondtam igent! 😍 Sokat készültünk a könyvbemutatóra, a könyvet pedig 2 nap alatt ledaráltam, annyira tetszett! A bemutató pedig nagyon jól sikerült, megismerhettük Tündi hihetetlenül színes életét, a regény születését, a szereplők és a helyszínek hátterét úgyhogy nagyon jó kis könyvbemutatót tudhatunk magunk mögött. 😍

A könyv egyébként Mártiról és Katáról, a két nagyon különböző személyiségű és életű testvérpárról szól. Márti egyedülálló anya, aki egy sorsszerű találkozásnak köszönhetően újra képes lesz kitárni a szívét, Kata pedig éppen kilép a házasságából, hogy új életet kezdhessen, miközben szíve élete szerelme után vágyakozik – aki soha nem a férje volt. Egy történet a szerelemről, a megbocsátásról,a bizalomról és a sorsfordító életekről.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti Mexikót és Costa Ricát (ugyanis a történetben mindkét csodaszép ország megjelenik Magyarország mellett) illetve ha egy könnyed romantikus történetre vágytok!

A könyvet a következő oldalról tudjátok megrendelni:
www.kolibrinyelvstudio.hu/regenyeim/

Köszönöm szépen Tündi az olvasási élményt és hogy én vezethettem a könyvbemutatódat! 🤍

5/⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️

További ajánlók:

Szia Tündi! Úgy terveztem, hogy a könyv felénél írok egy kis visszajelzést a könyvedről, de közben véletlenül kiolvastam. Ne haragudj, de nem tudtam letenni. Nagyon tetszett a sorsfordító nők című könyved, ahogyan leírod a testvérpár nehéz kialakult új élethelyzetét. A sors keze lenne, vagy netalán te teremted magadnak az életed? Mintha Isten utadba állítaná azokat az eseményeket amiknek meg kell történnie. Az biztos, hogy a főszereplőkkel sok mindenki tud azonosulni. Még egyszer sok szeretettel gratulálok a könyvedhez!

Szia! Tegnap végre kiolvastam a könyvedet! Nagyon-nagyon tetszett! Magával ragadott a történet. Szívből gratulálok! Izgalmas történet, szeretni való szereplők! Minden sorát élveztem. Már alig várom, hogy megjelenjen a következő könyved!!

Ha te is szeretnéd megrendelni a könyvet, kattints ide! Május 17-én Pomázon a Komfort Könyvklub keretein belül lehet majd találkozni az írónővel, további időpontok várhatóak nyáron Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyében. Ha az újdonságokról időben szeretnél tájékozódni, legyél a Facebook oldal rajongója!

SORSFORDÍTÓ NŐK – Könyvbemutató Szentendrén

2025-03-12 Szerző: Tündi

A beszélgetésben, amelyet Emese Gulyásné Bukovinszki, a Books&More Könyvklub megálmodója és vezetője irányít, mesélek majd az alkotói folyamatokról, a szereplőkről és új terveimről. Néhány részlet erejéig felolvasok, valamint a könyvet is meg lehet vásárolni, aki szeretné, természetesen dedikálva. Találkozzunk március 22-én 15 órakor a szentendrei Café Lexben!

A facebook eseményt itt találjátok:

https://facebook.com/events/s/sorsfordito-nok-konyvbemutato/1186289446388393/

SORSFORDÍTÓ NŐK LAPOZÓ

2025-01-262025-01-19 Szerző: Tündi

1. fejezet: Élni tudni kell!

,,A legvégén nem az fog számítani,

hogy mennyi év volt életedben, hanem,

hogy mennyi élet volt éveidben.”

Abraham Lincoln

Folyton csak a rohanás. Munka, gyerek, bevásárlás… Egy ördögi kör, mely sosem akar megszakadni. Holott néha olyan jó lenne megállni, rácsodálkozni a világra. Úgy, mint a gyerekek! Még egy hangya is éppen elég érdekfeszítő ahhoz, hogy hosszú perceken át nézegessék, miközben mi nógatjuk őket, hogy haladjunk már tovább. Állandó sietségben, pörgésben élünk. Nem látjuk az élet apró szépségeit. Márti agya még olyankor is zakatolt, amikor látszólag nyugodtan sétált, hát még az utóbbi időben! Tennivalókkal, folytonos logisztikával volt tele. Aztán hirtelen mégis megállt, a gondolatai másfelé kezdtek keringeni.

– De gyönyörű ez a rózsa! Nem vörös, sápadt rózsaszín – jegyezte meg a virágárusnak olyan halkan, hogy inkább csak magának szánta. Pont a napokban olvasta, hogy ha valaki rózsát vesz a hálószobába, bevonzza a szerelmet. Nem ártana. Régóta élt egyedül. Megérett benne a vágy, hogy szívesen megosztaná az életét egy férfival. Annak ellenére, hogy csodálatos növényeket nevelt a lakásában, mindig megijedt egy ilyen szép élőlény láttán. Rettegett attól, hogy minden gondoskodása ellenére elpusztul. Néhány percig méricskélte a hívógató rózsát a cserépben, majd megvásárolta és mindjárt hozzá egy élénk, színes kaspót is. Talán ez a virág még több élettel tölti meg a lakását. Folyamatosan kereste, mivel tudná magáévá varázsolni, eddig nem sikerült. Örökölte, lassan két éve laktak benne, de még sem ideje, sem mersze nem volt átfesteni az unalmas, kórházra emlékeztető, hófehér falakat. Annyira nem érezte magáénak azt a helyet! Ha rajta múlt volna, biztosan nem költözött volna a nagyvárosba, hanem inkább a külvárosba vagy egyenesen vidékre. Nem bírta ezt az állandó zajt, ami minden pillanatban körülvette, de akkoriban nem volt választása, a felmerülő sürgős helyzetet minél gyorsabban és hatékonyabban kellett megoldani. Ezzel igazából csak magát ámította, tudta, hogy a villámmegoldások általában nem helyesek.

Már mindkét kezén megpakolt textiltáskák lógtak, friss gyümölcs, zöldség és persze az új cserepes barát vagy barátszerző. Egyre nehezebben tudott a sok holmival egyensúlyozni. Nem nézelődött, sem kószált tovább, inkább elindult hazafelé. És akkor megpillantotta… első látásra szerelem. Gyönyörű, vonzó, figyelemfelkeltő, elegáns, mégis kicsit harsány. Rögtön megszerette, belebolondult. Megállt és bambán bámulta. Bárcsak hazavihetné! Alig akarta elhinni. Íme, az orra előtt, a tökéletes…

Katának is gyakran eszébe jutott a testvére. Ugyanaz a fénykép állt az éjjeli szekrényen egy fából készült fényképtartóban. Valahányszor a kertben feltűnt egy kolibri a fészkét keresvén, eszébe jutott a legenda erről a madárról. Hitt abban, hogy olyankor valaki a távolban gondol rá. Remélte, hogy Márti az. Már egy ideje nem látta az állatkát, s ez szomorúsággal töltötte el. Talán lassan teljesen elfelejti a családja? Lehet, hogy megérdemelné.

Akárhogyan próbálkozott, nem tudott elaludni. Egy idő után feladta, hogy egyik oldalról a másikra forduljon. Balra csak a kopár falra bámulhatott, valamint a fotó kísértette, jobbra egy férfi feküdt, aki egyre idegenebbnek tűnt. A telihold fénye még a függönyön keresztül is bevilágított, mégis felkapcsolta az ágya melletti lámpát. Lopva jobbra nézett, de továbbra is nyugalom honolt. Kivéve, hogy az ablakon halkan kopogott az eső. Néha örült az esőnek, bekuckózhatott egy forró teával és olvashatott valamit. Olyankor szabadon kószált a világban, képzelete különböző országokat fedezett fel vagy éppen az életét képzelte el máshogy. Amint elolvasott egy oldalt, kibámult az ablakon és álmodozni kezdett.

Felült az ágyban, már órák óta nem sikerült száműznie a gondolatokat a fejéből. Egyszer kipróbálta a meditációt, de rá kellett jönnie, hogy nem neki való. Most mégis újra bevetette. Annyira szeretett volna nyugodtan aludni. Lehunyta a szemét, kezdett ellazulni, aztán hirtelen bumm… Egyre erősebben kopogott az eső. Néha jó, hogy esik, de nem minden nap, morgott magában. Már pedig most egy időre vége a száraz időszaknak, a viharok, özönvizek mindennaposak lesznek. Emellett természetesen forróság és pára. Ez nem meglepő, hozzá lehet szokni, főleg ha valaki világéletében vagy legalább jó ideje itt él. Megint elkalandozott, ez az agykikapcsolás nála sosem működött igazán. Újra elmélyülten üríteni kezdte az elméjét, akkor viszont a város képe furakodott a gondolatai közé. Mexikó. Milyen gyönyörű, sokszínű ország! Ugyanakkor félelmetesen hatalmas is. A 220 kilométernyire lévő Mexikóváros közelnek számít, hiszen busszal három, autóval akár két óra alatt megtehető a táv. Mindig is vonzotta ez a különleges föld. Szerette a kalandokat, imádott utazni. Teljesen beszippantotta a letűnt kultúrák ereje. Aztán megérkezett ebbe a városba, ami inkább spanyolnak hatott. Otthon érezte magát, mert volt benne valami európai. Lassan tíz éve, hogy összecsomagolt és itt kötött ki. Kész, ez nem megy, berzenkedett fennhangon. Kiosont a konyhába és kávét főzött. A kotyogós volt azon kevés dolgok egyike, amit magával hozott, és amit ő választott ebben a konyhában. Kezdetben még elhitte, hogy másra nincs szüksége. Férje, Gabriel szerette a letisztult, puritán stílust, amibe nem fért bele Kata bohém világa. Nem látszott elég elegánsnak. Ha a nőn múlt volna, az összes falat színesre festette volna, oaxacai szőttest használt volna terítőnek. Ha becsukta a szemét, máris látta maga előtt, milyenné varázsolhatná az otthonát.