Mérida – Chayanne nyomában

Amikor 2006- ban először Mexikóba költöztem, egy hónapos cancúni tartózkodás után Méridába költöztem, hiszen ott végeztem a szakmai gyakorlatomat az UADY egyetemen. Rendszeresen jártam a romvárosokat a közelben és távolabb is, valamint látogattam az INAH, azaz a régészeti intézet eseményeit. Így például 2007- ben, amikor végleg visszaköltöztem, igaz, már nem Méridába, de még egy darabig ingáztam, itt vehettem részt a maja régészet konferenciáján is.

Mérida, a fehér város, ahogyan mindenki hívja, egyszerű szépségével mindig elvarázsolt. Mivel ez volt mexikói életem első jelentős állomása, fontosnak tartottam, hogy a kisfiam megismerje. Pont kapóra jött, hogy neki éppen Chayanne egyik száma lett a kedvence, amelynek videóklipjét teljes mértékben Méridában forgatták. Így 2021- ben nem volt más választásunk, mint bejárni a várost, hogy megtaláljuk az összes helyszínt.

Mérida

Az első ilyen színtér a Monumento a la Patria volt, ami bevallom, mindig elvarázsolt. Már maga a sugárút, amelynek közepén fekszik, tele van impozáns épületekkel, majd egy körforgalom közepén kiemelkedik ez a hatalmas szoboregyüttes.

Monumento a la Patria

Meglepő, hogy a szobrász, Rómulo Rozo kolumbiai születésű volt, viszont életének jelentős részét Mexikóban töltötte és Méridában hunyt el. Szintén érdekes, hogyan kapcsolódik az öreg kontinenshez. Első felesége ugyanis csehszlovák volt, a második viszont már helyi, azaz yukaték. Mérida egyik legszimbolikusabb emlékművéről van szó, s mivel borzasztóan részletgazdag, a munkálatok 11 évig tartottak. 300 figurán keresztül meséli el Mexikó történetét a hódítás előtti korszaktól a XX. századig. Megjelenik a maja szimbolika és Mexikó 32 állama is.  

Monumento a la Patria

Utána a Régi Vasútállomás került napirendre, ami annyira nem is tűnik réginek, hiszen gyönyörűen fel lett újítva. 2020- ban ünnepelte századik születésnapját, ugyanis 1920. szeptember 15- én nyitotta meg kapuit, ami mint tudjuk, a függetlenség napjának előestéje. Manapság ugyan nincs kimondott személyszállítás vonaton Mexikóban, de ez nem mindig volt így. Régen itt találkozott a yukaték társadalom apraja- nagyja, hiszen ahhoz, hogy bejussanak az ország belsejébe, vonatra kellett szállniuk. Jelenleg Yucatán állam Művészeti iskolája kapott helyet ebben a csodaszép épületben, ahol tánc- , színház- , zenei és egyéb művészeti képzésben részesülhetnek az itt tanulók.

Antigua Estación de Ferrocarriles

Felkerestük  azt az utcát is, ahol Chayanne és a tánckar táncol. Ez a Santa Isabel parányi kis kápolnája előtti utcarész. Ez a városnegyed különösen tradícionális, az itt található park népszerű és biztonságos.

San Sebastián városnegyed

Szerintem ha valaki szereti a városi turizmust, Mérida biztosan elnyeri a tetszését. Rengeteg más látnivalóval is büszkélkedhet. Ilyen például Amerika egyik legősibb katedrálisa. Ennyi szépség között még az is megbocsátható, hogy az éghajlat talán itt a legelviselhetetlenebb egy európai számára, mert borzasztóan meleg van és szinte éget a nap. Ugyanakkor ha egy kis felfrissülésre vágyunk, innen akár egy cenote túrra is elmehetünk.

Ez az élmény nem jöhetett volna létre Ildi barátnőnk támogatása nélkül, aki szívesen fogadott minket otthonában. Köszönjük, Ildi!